Amikor az ember tele van kétellyel, az önbecsülése kezd a minimálisan elvárható szint alá süllyedni és a napi terhek gyanúsan súlyosabbnak érződnek, mint amennyit valójában nyomhatnak... nos, ilyenkor a legidőszerűbb belefeledkezni egy aranyhajú kölyökkel az adventi időszakba és hinni abban, hogy ez az egész ami most zajlik, egyszer még sokkal jobb lehet. Hiszen ugyanúgy körülöttünk van minden ami eddig is igazán fontos volt, karnyújtásnyira vannak azok a dolgok és emberek, akikből erőt meríthetek. Az évnek ebben a szakaszában az öngyógyításon túlmenően is időszerű kicsit jobban odafigyelnem mindazokra, akik ilyenkor is mellettem vannak: amikor minden bizonnyal elviselhetetlen és házsártos vagyok és utálhatják megkérdezni hogy milyen napom volt, mert még a végén nem könyörülök és mesélni kezdek xD 

Egy szó mint száz, nagyon köszönöm azoknak, akik a legnagyobb vízválasztó időszakomban is támaszaim és Nektek, hogy a sok szünet és hullámzó aktivitás mellett is olvassátok a naplómat. Ez nekem azt jelzi, hogy mégsem vagyok olyan egyedül a világban, mint ahogy néha első benyomásra tűnik. Isten hozott hát Benneteket  újra nálam, 2020 adventjének kapujában!