Tudjátok, hogy lételemem a zene, de sajnos nem jutok hozzá annyiszor és olyan minőségben, ahogyan vágyom rá. Nemrég a névnapomra kapott jeggyel volt szerencsém végighallgatni és átélni Lindsey Stirling koncertjét, és nem gondoltam, hogy lesz olyan, ami felül tudja múlni. Azt hittem megvan az év koncertvezére és ezzel le is zárhatom a nagy zenei várakozásaimat 2019- re.
Egészen október 22- éig álmodni sem mertem volna arról, hogy részem lesz egy átható zenei élményben, ahol elakad a lélegzetem, a torkomban dobog a szívem és nem tudom levenni a szemem a színpadról... Tegnap délután viszont kiválasztottam a legjobb ülőhelyet a közönség soraiban, és lélegzetvisszafojtva vártam, hogy kimondják a nevet, amiért minden mást félretettem aznap délután. Valaki rendkívülit volt lehetőségem megnézni a színpadon, valaki olyat, akinek a játékát ezer közül felismerném, és aki jelenleg uralkodik a komolyzenei rajongásomon.
Életemben először megadatott, hogy egy koncertteremben végighallgathassam a fiam zenéjét.
Köszönöm Kanyóné Réti Emőkének, hogy előcsalogatta ezt a lelkesedést és kitartást: türelemmel, szeretettel, szakmai profizmussal. Hogy adott valamit egy gyerek kezébe amiben kiteljesedhet, amiben sikeres lehet, amibe belemerülhet ha boldog, ha lehangolt, ha társaságra vágyik, vagy ha magában lenne inkább. Hogy egy új hangot adott a Rúval közös élményeinknek- a közös zenélés lehetőségét. Hogy megadta nekem ezt a pár percet, amíg a fiamat nézhettem a színpadon a többi néző között és belefeledkezhettem az anyai büszkeségbe. Köszönöm. ♥
És minden, ami előtte volt (az utolsó színpadi próba és a backstage- ben eltöltött néhány ráhangolódó perc)
Az előadás...
...és ami utána jött (:
