Valaki felvette a ruhádat. Besétált benne az életembe, és azt játszotta, hogy Te vagy. Mosolygott rám, bátorított, védelmezett, néha bántott is, de Téged hittelek benne, ezért azt gondoltam 'ez néha már csak így megy' és sokat gondolkodtam magamon, hogy miért nem vagyok mindig jó. És jöttek a nyarak, jöttek a gyertyás ünnepek, aztán új nyarak, születésnapok, sírások, karácsonyok, ürességek és én még mindig csak gondolkodtam és gondolkodtam, de aztán már nem esett jól mert kezdtem nem szeretni magam, és akkor az jutott eszembe, hogy Te egész biztosan nem akarnád, hogy így érezzem magam. Valami nem stimmelt. De erre nem a kiabálás és a fal puffanásának eltompult robaja ébresztett rá, sem az a hangzavar ami mindig velünk járt. Tudom, hogy az a pillanatnyi csend volt az, ami félbeszakította a mondatod a vonal másik végén, ami után soha többé nem jött új hang, és soha többé nem is vágytam rá. Annak a csöndnek az éle végigszaladt a gerincemen és elvesztettem az érzékelést. De abban a csöndben, valahonnan a dübörögve pulzáló némaság legaljáról hallottam meg mégis azt a hang nélküli benyomást, ami rajtam kuncogott megkönnyebbülten, hogy végre, végre látom már az egészet. Hogy ez a ruha semmi több nem volt, csak egy ruha, amit nem az az ember viselt, akinek kellett volna. 

Így hát nem mondom hogy haragszom Rád, de nem mindig esik jól hogy ennyi mindent engedsz megtapasztalni amíg végül rászánod magad hogy nyújtózz egy nagyot, felöltözz és végre elém sétálj. Úgy képzelem, mosolyogni fogsz, mint aki elégedett és amikor rád nézek -rád, aki odabentről nézel majd ki rám-, én majd felismerlek idebentről. 

Vagy most a Te fejedben is olyan gondolatok járnak mint az enyémben, mert valaki az én cipőmet csente el hogy Veled játsszon olyat, amit velem játszottak? És most Te is furcsállod, amiért ezt engedtem megtörténni Veled...? Kérlek, ne haragudj ha így van, amikor végre felveszem a megfelelő cipőt és Te a megfelelő ruhát, és végül egymás elé állunk, akkor elmagyarázom majd hogy sejtelmem sem volt hogy Te is engem kerestél idáig. Talán jót nevetünk majd ezen az egészen, vagy egymás fejéhez vágunk minden félét, hogy kiszaladjon belőlünk minden rossz és a jókat végre előkotorjuk alóla. 

Végül is, ettől furcsább dolgok is megtörténtek már, nem igaz...?