Szóval itt vagyunk, 13 évvel az után, hogy megismerkedtem ezzel az új emberrel, hogy megtanultam különsbéset tenni a hangszínei közt, kitapasztaltam a hangulatait, érzéseit, majd a világnézetét és az álláspontját az élet minden területéről. És a 13 évnyi közös élmények, a nap nap utáni pillanatok milliárdjai után ezen a szülinapon csak arra tudtam gondolni: még, még, még ebből az emberből, hagy lássam milyen rendkívüli gondolatok szökkennek szárba a fejében, milyen utat jár majd be, milyen ajándékokat kap még az élettől. Amikor azon gondolkodom, hogy milyen volt eddig, mindig összemosódik azzal, hogy milyen lesz még ez után, mi minden áll még előttünk. És az eddigi közös évek után még mindig alig várom a következőket, az új rétegetek az idáig lerakódottra, az újabb formálódást és kibontakozást. Minden új nappal új meglepetéseket várok ettől a csodálatos fiútól és minden új évvel egyre nagyobb ámulattal nézem, hogyan lesz egyre inkább saját maga. És amennyire ez a folyamat távolabb viszi tőlem, úgy valahogy egyre inkább össze is köt vele, hiszen az orrom előtt zajlik az egész, megtisztel a bizalmával, beavat és együtt örülhetek vagy szomorodhatok el a napok történésein, és bár már saját világa van egy behajtott ajtó mögött, azért kaptam hozzá kulcsot és valahogy mégis együtt lépünk át egyik évből a másikba, együtt várva az új pillanatokat, amikbe jócskán jut a közösekből is.

Semmiért nem adnám ezt az érzést, hogy nem csak anya vagyok, de az ő anyukája lehetek ♥
Isten Éltessen, Rú...!