Sosem gondoltam volna, hogy Budapest mellett ennyire magaménak tudom érezni Bécset is, ami két város mintha gyakori levelezőtársa lenne egymásnak. Mintha minden, ami velük történt, megosztottak volna egymással, átélnék egymás történetét és a távolból néha integetnének egymásnak. És ha az ember kezdi kiismerni az utcáik köveit, a Duna hullámainak susogó moraját, ami megjárja mindkét város medrét, a két város faágainak íveit, mintha felismerni vélne egy ütemes lüktetést. És ez a ritmus Bécsben és Budapesten szinte ugyanaz, kicsit más ízű ugyan és ha megállsz, Bécs inkább ringatni kezd, Budapest pedig léptekre sarkall, de a lüktetésük, az a pulzáló élet bennük ugyanúgy megtalálja azt a hangot, ami eljut hozzám. És én imádom hallgatni amit duruzsolnak ezek a városok és alig várom, hogy mi lesz a következő történet, amit megosztanak velem.