Edes Istenem, hogy mi...??! Es igen, meg csak kapkodom a fejem, de mar az elso hetet porgetjuk. Ismertek. Augusztus elso heteben meg nem ertettem, mi baj velem, de a masodikban mar ereztem, hogy az iskolakezdes kozeledtevel egyenes aranyban no a gyomorgorcs es a felvetodo kerdesek raja. Tudom, szornyu vagyok es onertekelesben elso helyen szerepel a nevem alatt, hogy korosan tulkomplikalom a kolyokkel kapcsolatos kerdeseket, de az elso osztaly kezdese, akar honnan nezem, iszonyu ijeszto egy anya szamara. (Az egyetem pedig a nulladik hetre tette a konzultacios hetunket, tehat Rubennel egyutt kezdtuk az elso hetet az iskolaban, gondolhatod... Eloszor suliba kerulo gyerek, adj hozza egy szedulesig felporgott anyukat es egy utolso felevet az egyetemen, gyakorlati kontaktorakat, meg ket munkahelyet. No komment.) 
Ruben viszont lazan allt a dologhoz, es igazabol mar alig varta, hogy iskolaba jarhasson, mert az ovit mar valoban kinotte, a nyaron pedig csak tovabb elesedett a valtozas. Meg a tavalyi tanevben, amikor meg ovis volt, de mar az iskolai szuloi ertekezletet megtartottak a mostani tanevre nezve, ugy dontott, hogy szeretne reszt venni egy musorban az evnyito unnepsegen (amirol meggondolta magat, aztan megsem...), es ez remekul kapora jott. Mivel nem a korzeti iskolank, ahova irattam (es tulajdonkeppen az ovija sem a korzeti ovi volt, ahova tartoztunk volna), senki sem jott vele az ovodabol, akit ismerhetett volna es az evnyito probai jo alkalmak voltak, hogy baratkozzon, mielott az iskolapadba ul. Emellett elkezdhettuk edzeni magunkat az iskolai ebredesekre a nyar utan (es igazabol az ovi utan is, ahova csak 9- re jartunk be), mert a probakat nyolc orara tuztek ki a tanito nenik. 
Lenyegeben, mint legtobbszor, most is kiderult, hogy alaptalanok voltak a felelmeim (peldaul, hogy talal- e baratokat, tud- e csendben figyelni, kepes- e betartani a reggeli porgos rutint, blahblahblah...) es ez a fiucska, mint annyiszor maskor, most is meglepett. Siman vette az ebredest hetfon (velem ellentetben, en csak tizenegy korul birtam elaludni es a reggeli keszites, meg miegymas miatt korabban is kelek, mint o, ergo hulla vagyok delre, es intravenas kavet kivanok naponta haromszor), es miutan megerkeztunk az iskolaba, leult egy ures padba es varta a tobbi gyereket, nezelodott, hogy mit hova pakolunk, aztan, miutan mindent elrendeztunk, megkerdezte: mikor megyek dolgozni, mert o mar tanulna lassan. Ugyhogy elkoszontunk, az utcan kisirtam magam, es elkezdodott a nap, amire egy honapja keszultunk: az elso onallo iskolai napja az osztalyban.

Azota nap mint nap ezer elmennyel jon haza, izgatott, hogy masnap mi varja ot, dicseri a kajat, mesel a delutani szabadidorol es a tanorakrol, mintha mindig is ezt csinalta volna. A tanito neniktol el vagyok ajulva, ahogy kezelik a gyerekeket (es szuloket). Lazan, konnyeden, ezzel egyutt egyertelmuen es hatarozottan, es azt veszem eszre, Rubenbol a leheto legjobbat hozza ki ez a rendszer. Persze egyelore meg gyerekcipoben jar a felev, meg sok mindent meg kell szokniuk a gyerekeknek, de ettol jobb kezdest almodni sem mertem volna. 

Nezzetek ra az elso utunkra az evnyito probakra menet biciklivel (utvonaltervezesek es kresz dumapartik utan), es az elso iskolai naprol, diohejban:

Es show time! Az elso iskolanap:

'Orulok is, izgulok is... de talan leginkabb almos vagyok...'

Aztan amikor erte mentem... ... remelem, latszik a kepeken a merhetetlen buszkeseg, amit ereztem (:

Es azota is telnek a napok, jonnek az iskolaba indulos reggelek, amikor felnyergelunk es egerutakat keresunk, vagy vegiggurulunk a fo uton, nezelodve (de leginkabb sok- sok iskolas gyereket kerulgetve (:  )