Akinek a gyerkoc elerte a totyis kort, az minden bizonnyal szembesult mar az elkerulhetetlennel: csak akkor menj gesztenyefa ovezte kornyekre, ha szansz fel orat az avarban szoszmotolesre... Jo hir: ezt gyorsan megtanulja egy anyuka, es az elso oromtelen gesztenyezes utan (mert ne hidd am, hogy tizbol tizszer mosolyogva, minden mast a hatunk moge csapva tudunk gesztenyezni a torpekkel, mert hat kozben zajlik az elet, ugyebar), mar tudni fogjuk, melyik utcakat erdemes messzirol elkerulni (meg egy kerulo ut is idohatekonyabb olykor). Rossz hir: ha edes kis rekombinansunk nagyon szepen ker, es zokkenomentes vacsorazast es holnap reggeli oltozkodest iger (ami fogadalomrol mar akkor tudjuk, hogy elillan, mihelyst tulvagyunk a bolintason), ugysem tudunk ellenallni: inkabb lecsereljuk az esti menurol a csirkesultet egy tonhalas olivas ciabattara es maris behoztuk azt a fel orat, amit a kozos gesztenyezesre szanhatunk. Valahogy igy alakult ez az esetunk is a gesztenyekkel, de a lurko mellett legyen szolva, mar az elejen elvezni kezdtem a gesztenyefa vadaszatot, aztan nyakunkba kapva a varost titkos lelohelyeket keresve vegul mindketten egy szuper delutant toltottunk el egyutt. Es tulajdonkeppen tenyleg siman ment a vacsi, es aztan az oltozkodes sem vett igenybe tobb idot, mint amennyit ra szoktunk szanni a reggeli rutinban (: