Őrült szél fúj napok óta. Mindenki nyugtalan miatta, ingerlékeny, érzékeny, de rám valahogy megnyugtatóan hat. Olyan hangokat hallat ahogy az utcákon tajtékzik, hogy néha szinte elhiszem hogy él.

De ha már szél, akkor csak fújjon. Dühöngjön, szaggasson, aztán csituljon. De akkor fújjon zenét is. Dallamot, lüktetést, öt vonalon színeket- adjon egy kicsit többet, mint pusztán önmaga. Akkor már mutasson túl az áttetsző formáin és tereljen valami úton, amire nem kell a sárga kő vagy a padkás szegély, de a végén hangok legyenek fény helyett. Üvöltsön crescendoban és érezzem az ütemet, csábítson el. Varázsoljon.

Mert mivé lenne az ember zene nélkül...? Ha csak az ablakon át morajlik is, aki tudja mit figyeljen, azt előbb- utóbb megtalálja az, amit keres. Muszáj hinnem ebben.