El sem tudtam hinni, amikor egy hétfő reggel felkeltem, átnéztem a kölyökhöz az ágyból és azt mondtam: 'Pajti, mit csináljunk ma? Szabin vagyok!' 

Ezer ötletet raktunk össze, majd vetettünk el (nyaralás Olaszországban, nyaralás a Balatonon), de a vége az lett, hogy igazából nem akaródzott elmenni itthonról, vagy ha igen, akkor este visszavágytunk a fészekbe. Így minden napra jutott valami más, aminek az egyik legjobbika a tesómmal és kislányával töltött nap lett a Tropicariumban ♥
Én már erősen kiégve érzem magam így, hogy a második nyár telik el tenger nélkül az életemben (az olaszországi lemondott út még mindig fájó pont, de az oltási igazolvány nagy úr ha nemzetközi vizekre evezne az ember), és amikor beléptünk a trópusi közegbe az jutott eszembe, én innen haza sem megyek már :) 

És aztán ott volt az a furcsa érzés, ami mindvégig ott bizsergett bennem- a múló időt kísérő, valamiféle lemondó érzés- hogy amikor utoljára jártam ott, Rú még csak 2 éves volt. Amikor az előtt jártam ott, talán még az apukáját sem ismertem. És aztán ott a következő gondolat: vajon milyen leszek, amikor a következő látogatást tesszük majd...? Kik lesznek majd körülöttem? Egyben mondjuk biztos vagyok: hogy ez az én kis ördögfiókám biztosan körülöttem kering majd és a többi csak hab lesz a tortán :)