Ezen az őszön két érzés között ingadozom. Az egyik énem még visszavágyik a nyári hónapokba, a pezsgő életbe, a kivételes pillanatokba, amelyekben részem volt (amiket nehezen tudok csak elengedni). Beszélgetések, hangulatok, érzések, amik kicsit még fogva tartanak és talán én is fogva tartom őket, mert még jólesik a közelségük. Kialakulóban van viszont az ősszel mindig visszatérő oldalam is, ami egyszerűen odavan a szeptemberért... A hűvös reggelekért; a halk zenéért, miközben Rúval iskola előtt teszünk- veszünk pizsamában a napfényes nappaliban; a kiadós reggelikért, amikkel a napot indítjuk; a puha pulóverekért és a zamatos kavéért, amit a kedvenc teraszomon kortyolhatok el. Ennek a hónapnak varázsa van- ez a hónap az otthon melegét jelenti nekem. Egy jószagú könyvet, csokoládé ízű délutáni fényeket a fák között a parkban, felhúzott, meztelen lábakat a kanapén. Erkélyen elköltött vacsorát a fiammal, illatgyertyát a poharak közt az asztalon, korai, hosszú esti mesét megannyi halvány lámpa fényénél a hálószobában. És forró kávé édes krémhabbal; csokiszósszal; narancsosan feketén vagy szerecsendióval, fahéjjal, szegfűszeggel felfűszerezve...