Te jó ég, olyan újra itt lenni, mintha tegnap vettem volna magam elé az utolsó üres lapot hogy leírjam, mi megy végbe épp bennem. Nos, ezer és egyszáz történés zajlott le azóta, ami érdemes lett volna a papírra de ami most folyik, az mindenképp kiérdemli itt a helyet :)
Úgy hozta az élet és vele a döntéseim, hogy megérett a helyzet egy jókora nagytakarításra. Akkorára, hogy új munkát, új várost, új embereket kíván, és ha elmerengek ezen az elhatározáson, kitisztul, hogy ettől nagyobb lépést már nem is tehetnék egy élhetőbb jövő felé. Egy lehetőségekben gazdag, friss, építhető jövő felé. Ezt Rú mindenképp kiérdemli, és talán én is, járjon ez most bármekkora sokkal. Mert hát azért elhagyni az otthonunkat, ahová a kölyök született, ahol az ajtófélfa őrzi a cseperedésének centijeit, ahol baba volt, majd kisfiú, és most a tinédzserkor küszöbén álló csodálatos ember, mégiscsak megérinti a lelkem. Elhagyni az utcákat, ahol én is felnőttem, elszakadni azoktól az emberi kapcsolatoktól, amiket évtizedeken át ápoltam, más vidéket mexeretni, más könyvtár falai közt történeteket kutatni, más arcokat ismerőssé tenni, más életet felépíteni igazi újdonság lesz. Jó fajta újdonság. Olyan, amire nem csak szükségünk van, de jár is, amiért megéri koncentráltnak maradni és bátornak, felvértezni magam a nehézségekkel szemben és a nulláról újra építeni mindent.
Tegnap egy beszélgetés alatt kapott érdekes kérdés után felmerült bennem, hogy nem kellene- e félnem. És egy pillanatra elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy bár egyszerre annyi mindent érzek de félelmet nem. Azt hiszem azért lehet, mert képesnek érzem magunkat arra, hogy ez az egész jó irányba vigyen, hogy megvan bennem a kellő merészség, alázat és elszántság egészséges keveréke. Azt hiszem, azért nem félek, mert egy ilyen helyzetben, ahol eltűnik a lábam alól a talaj és a saját kezemmel építem azt újra, nem is fér már el ez az érzés. Nincs neki polc, ahová rakhatnám és ami azt illeti, egy kicsit meg is feledkeztem róla. Hiszen ismerem az irányt, tudom mit kell tennem ahhoz hogy rajta maradjak és minden eddigi kudarcom, csalódásom és tehetetlen dühöm oda vezetett, hogy színültig töltsem a tüdőm friss levegővel és elrajtoljak. Veszíteni valóm a körülményeimben már nincs, céljaim viszont igen és ez olyan szabaddá tett, olyan erőt adott, amitől pontosan tudom, hogy végig tudom járni ezt az utat.
Jó emberek vannak mellettem, akik nyugalmat adnak a stabilitásukkal, és akik nem mondanak le rólam. Elképesztő ereje van a bizalomnak, amiből most az energiát nyerem. Bizalom magamban és az erre méltó emberekben. Vannak helyzetek, amikor kendőzetlenül kiderül, hogy melyek azok az emberi kapcsolatok, amikért érdemes tűzön- vízen át kitartani, nyelni mindig egyet és tovább maradni vagy akár ütni de még tovább maradni. És melyek azok, amikben a türelem és hit nem vezet sehová. Ezeknek az emberi kötődéseknek a létjogosultságát egy vészhelyzetszerű élethelyzet tökéletesen meg tudja mutatni. És ez most nekem épp ilyen. Még nehéz megköszönni, de tudom, hogy egyszer hálás leszek ezért a tanulságért is.
És mégis, ha mindent elengedek, hátra lépek kettőt és őszinte szívvel végigmérem magam, látom azt, hogy még mindig képes vagyok bízni az ismeretlenben. Úgy nézek vele farkasszemet, mint egy jó baráttal: közben mosolygunk egymásra. Az ismeretlen nem félelmetes, hanem felfedezésre váró, képlékeny massza, amiből én építek valóságot. Olyat, ami mellett folyó folyik, amiben kertem van, ahol naplementék zárják a napot és menhelyről szabadított kutyakölyök vár haza minket, bármennyire nehéz nap is van a hátunk mögött.
