A hétvégén Rút kezdte beszippantani az X- box, és mivel az utolsó igazán meleg hétvégénket éltük, úgy gondoltam tegyünk még egy pontot az i- re és töltsük meg a napot valami valódival. Mivel házi feladat akadt bőven, arra jutottam, hogy ha már meg kell írni, tegyük azt valami szép helyen, mondjuk egy combos bicikliút célpontjában. Így kerültünk egy szeretett, közeli (de igen lankás úton megközelíthető...) faluba, Csesztvére. Régóta élvezzük ennek a helynek a varázsát: aki pár éve olvassa már ezt a naplót, tudhatja, hogy Rú itt kezdte annak idején az óvodát, itt élveztünk egy csodaszép, fotózós őszi napot Domkával és a környéken szálltunk szánkóra a hófödte dombokon. 

Sajnos a fotóim nagy része odalett (ráfoghatom a megújult appokra, de a saját óvatlanságomra is, hiszem én kezelem a telefont, nem ő engem), így csak egy töredékét tudom megmutatni a szombat délutáni hangulatoknak. Ezeken a képeken már túl voltunk az oda úton (épp a szüreti bál kellős közepébe csöppentünk, amikor megérkeztünk), a házi feladat már készen volt, es egy kis természetben tombolás / kidőlt fatörzsön pihenés után indultunk is haza, hogy még legyen időnk egy erkélyen elköltött kétszemélyes vacsira gyertyákkal, zeneszóval és minden fontos dolog kibeszélésével. 

Ezek a kettesben töltött napok visszahozzák a régi időket, amikor még csak ő volt és én a világ ellen, kettesben egy meghitt, otthonos kis lakásban. Az ilyen napok emlékei, mint ezek is, segítenek átvészelni az óhatatlanul fel- felbukkanó nehezebb időszakokat. Emlékeztet rá, hogy van valamim, ami fontossá tesz, amihez méltónak kell lennem. Hogy anyának lenni önmagában is kaland. Minden egyéb csak ezután következő hozadéka az életnek. :)